A mikrogyűrűs hajhosszabbítás az egyik legkíméletesebb hajpótlás

mikrogyűrűs hajhosszabbítás

A hagyományos hajfelvarrás az utóbbi években kissé háttérbe szorult. Ennek oka, hogy a hajfelvarrással készült hajhosszabbítás során a felhelyezett hajsor bizonyos esetekben kissé kitüremkedhet, így csökkentve a természetesnek látszó hatást. Ez főként akkor feltűnőbb, amikor már eltelt néhány hét és növekedni kezd a saját hajunk.

Mikrogyűrűs hajhosszabbítás

A hajfelvarrás modernebb változata a mikrogyűrűs hajhosszabbítás, mely során szintén semmilyen hőhatás vagy ragasztóanyag nem éri a hajakat az illesztés során. Ezzel a technikával az illesztés úgy jön létre, hogy az apró méretű gyűrűket áthúzunk a saját -és vendéghajon, majd a találkozási ponton a gyűrűket egy speciális fogó segítségével összenyomják. A mikrogyűrűs hajhosszabbító technika lehetővé teszi, hogy nem szükséges semmilyen kötőanyagot használni, így minimálisan sem áll fenn a veszélye a saját haj roncsolódásának.

Roncsolás nélkül eltávolítható

Mint a legtöbb hajhosszabbítás esetében ezzel a módszerrel készült hajpótlást is ajánlatos néhány hónap múlva ismételten felhelyezni. Ez egyénfüggő, de általában 3-4 hónap elteltével már annyira lejjebb kerül az illesztés, hogy a fésülködés is egyre nehézkesebbé válik. A mikrogyűrűs hajhosszabbítás további előnye, hogy a póthaj levételénél a felhelyezett gyűrűket elegendő egy speciális leszedő foglóval eltávolítani. Nem kell oldószereket és egyéb vegyi anyagokat használni az eltávolítás során, és a leszedett póthaj is szinte sértetlen marad.

Röviden összefoglalva a mikrogyűrűs hajpótlás során sem felhelyezésnél, sem a póthaj leszedésénél nem roncsolódik a vendég- és a saját haj sem. Emellett esztétikusan kivitelezhető, mint bármilyen tincses hajhosszabbítás, így egyre többen választják ezt a módszert.

Egy videó, ami remekül bemutatja, hogy szakértő kezek által milyen egyszerűen felhelyezhetők a mikrogyűrűs tincsek.

 

Megosztás...

Kíváncsiak vagyunk a véleményedre, szólj hozzá a cikkhez!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük